Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány.
Egy lány, aki nem tudott szeretni.
Éveken keresztül folyton elrejtette az érzéseit, és sosem mutatta ki őket. Nem szeretett a szeretetről beszélni, és zavarba jött, ha valaki kimutatta a feléje irányuló érzéseit. A gyűlölettel nem volt gond, azt szerette. Szenvedélyesen.
Szóval ez a lány sosem mondta senkinek, hogy "szeretlek." Vagy legalábbis nem sokszor, és nem túl komolyan. Kerülte az ömlengős dolgokat.
A barátai elfogadták ezt, bár volt, hogy ők sem tudtak mit kezdeni vele.
Aztán egyszer csak jött Ő.
Felbukkant egy lány, egy tündéri kis termtés, aki mindent megváltoztatott.
Ez a lány olyan tiszta volt, olyan önzetlen, és olyan szeretetre méltó, hogy hősünk megijedt tőle, ezért inkább eltaszította. Sok-sok ideig csak felszínes dolgokról beszélt vele, aztán találkoztak.
És hősünk rájött, hogy meg kell ismernie.
Sokat beszélgettek, és nagyon megszerették egymást. Persze ezt sosem mondta neki.
Sokat tanult tőle. Ő volt az egyetlen barátja, aki nem fogadta el a zárkózottságát, a magábafordultságát, és aki segíteni akart. Ezért nem várt semmit - csak szeretetet. És azt, hogy ezt ki is mutassák felé.
Először nehéz volt. Nem nagyon ment neki, de ha nem tette, ez a tündér, mint a füst, elillant, és ha vissza akarta kapni, meg kellett mondania neki: "Szeretlek, ne hagyj el." És a tündér visszatért.
Hősünk rájött, hogy vannak emberek, akik igénylik a szeretetet, és ha megadják nekik, bizony vissza is adják. Rájött, hogy az ember nem akkor sebezhetetlen, ha érzéketlennek mutatja magát, hanem akkor, ha mindenki felé szeretettel fordul.
Ez a tündér megtanította őt szeretni, és ezért a szíve legmélyéig hálás neki. A kis ládika kulcsa máig az övé, és már ő is igényli, hogy szeressék. A tündér pedig tudja, hogy egy rókát nem olyan könnyű megszelidíteni, ezért az még folyamatban van. Ámbár azt is tudja, hogy felelős a rózsájáért, ezért nem fogja feladni.:)
Barbi!
Köszönöm, hogy vagy nekem, és köszönök mindent, amit értem tettél az elmúlt majd' egy évben. Azt hiszem, Te vagy a legönzetlenebb dolog az életemben. Sajnálom, ha néha hisztis vagyok, vagy féltékeny, de ez mind csak azért van, mert felelős vagyok érted - akkor is, ha nem akarod. Szeretném, ha ez a kapocs örökre megmaradna, mert neked sikerült azt, amit nagyon keveseknek - felolvasztani a jégpáncélt, levágni a tüskéimet.
Köszönöm!
Szeretlek!
Egy lány, aki nem tudott szeretni.
Éveken keresztül folyton elrejtette az érzéseit, és sosem mutatta ki őket. Nem szeretett a szeretetről beszélni, és zavarba jött, ha valaki kimutatta a feléje irányuló érzéseit. A gyűlölettel nem volt gond, azt szerette. Szenvedélyesen.
Szóval ez a lány sosem mondta senkinek, hogy "szeretlek." Vagy legalábbis nem sokszor, és nem túl komolyan. Kerülte az ömlengős dolgokat.
A barátai elfogadták ezt, bár volt, hogy ők sem tudtak mit kezdeni vele.
Aztán egyszer csak jött Ő.
Felbukkant egy lány, egy tündéri kis termtés, aki mindent megváltoztatott.
Ez a lány olyan tiszta volt, olyan önzetlen, és olyan szeretetre méltó, hogy hősünk megijedt tőle, ezért inkább eltaszította. Sok-sok ideig csak felszínes dolgokról beszélt vele, aztán találkoztak.
És hősünk rájött, hogy meg kell ismernie.
Sokat beszélgettek, és nagyon megszerették egymást. Persze ezt sosem mondta neki.
Sokat tanult tőle. Ő volt az egyetlen barátja, aki nem fogadta el a zárkózottságát, a magábafordultságát, és aki segíteni akart. Ezért nem várt semmit - csak szeretetet. És azt, hogy ezt ki is mutassák felé.
Először nehéz volt. Nem nagyon ment neki, de ha nem tette, ez a tündér, mint a füst, elillant, és ha vissza akarta kapni, meg kellett mondania neki: "Szeretlek, ne hagyj el." És a tündér visszatért.
Hősünk rájött, hogy vannak emberek, akik igénylik a szeretetet, és ha megadják nekik, bizony vissza is adják. Rájött, hogy az ember nem akkor sebezhetetlen, ha érzéketlennek mutatja magát, hanem akkor, ha mindenki felé szeretettel fordul.
Ez a tündér megtanította őt szeretni, és ezért a szíve legmélyéig hálás neki. A kis ládika kulcsa máig az övé, és már ő is igényli, hogy szeressék. A tündér pedig tudja, hogy egy rókát nem olyan könnyű megszelidíteni, ezért az még folyamatban van. Ámbár azt is tudja, hogy felelős a rózsájáért, ezért nem fogja feladni.:)
Barbi!
Köszönöm, hogy vagy nekem, és köszönök mindent, amit értem tettél az elmúlt majd' egy évben. Azt hiszem, Te vagy a legönzetlenebb dolog az életemben. Sajnálom, ha néha hisztis vagyok, vagy féltékeny, de ez mind csak azért van, mert felelős vagyok érted - akkor is, ha nem akarod. Szeretném, ha ez a kapocs örökre megmaradna, mert neked sikerült azt, amit nagyon keveseknek - felolvasztani a jégpáncélt, levágni a tüskéimet.
Köszönöm!
Szeretlek!
