Hate/Love

Mennyivel könnyebb valakit utálni, mint szeretni...
Az ember sokkal könnyebben mondja ki "Utállak", mint azt, "Szeretlek". Míg az utóbbinak súlya van, jelentéssel bír, és egy ki nem mondott ígéretet hordoz magában, addig az első épp ellenkezőleg: azt hívatott kifejezni, hogy az illető nem kívánatos személy az életedben, és minden ígéretetek egymás számára jelentéktelenné vált. A kapocs megszűnik.
Persze van, mikor az ember az első felindulásból mondja, és akkor látszik is rajta, hogy nem gondolja komolyan, amit mond. Viszont messze más, mikor valaki a szemed közé mondja: Gyűlöllek, azzal a tekintettel, amiből tudod, hogy ez az ember tényleg teljes szívéből utál. Ez még akkor is iszonyatosan fáj, ha teszem azt, az illető semmit sem jelent számodra, vagy épp te is így viseltetsz iránta.
A szeretet és az utálat nagyon közel vannak egymáshoz. Utáltál már valakit azért, mert annyira szeretted? Na, akkor tudod miről beszélek.
Hogy egyszerre szorítanád magadhoz és löknéd el az illetőt... egyszerre hálás és hálátlan személy neked... hogy egyszer sírva borulnál elé, és kérnéd, hogy bocsásson meg, másszor meg a pofájába röhögnél gúnyosan... ez az az állapot, ami tarthatatlan, és hosszú távon viselhetetlen. El kell döntened, mi áll hozzád közelebb.

És van az a fajta utálat, mikor pontosan tudod, hogy nem utálod az illetőt, hanem pont ellenkezőleg. De azt kell mutatnod, csak hogy erősnek tűnj. Elvégre is ha nem talál fogást rajtad, nem tud megsebezni... így megy ez.
És ez nem csak a szerelemre igaz. Sőt, vannak annál rosszabb esetek is.

Mondjuk egy barát elvesztése.
Egy olyan baráté, aki azelőtt a mindent jelentette neked. Aki meghallgatott, melletted állt és szeretett. Aki megingathatatlan pont volt az életedben. Vagyis azt hitted. Aki jött, mikor mindenki más ment, elviselt, mikor senki más.

Egy barát elvesztése, akiről azt hitted, akkor is ott lesz, mikor nem akarod.

És akkor egyszer csak vége. Megutál. Nincs tovább. Elege lesz, vagy csak valamit félreért? Esetleg nem hallgat meg többé? És akkor minden egymásnak tett ígéretünk a porba hull. Azt mondta egyszer régen, hogy szeret? Ugyan, ki emlékszik már rá...
Azt ígérte egyszer régen, hogy mindig melletted lesz? Ugyan, ki törődik már vele...
És akkor az a baj, hogy TE. Te igenis törődsz vele, mert szereted, és szükséged van rá. Persze mindössze egy flegma válaszra futja: "Gratulálok, okos vagy..."
De ennél többet érzel. Jobban fáj. Érzed a hiányt, az űrt. Keresed a miérteket, felidézed az emlékeket, és az ellentmondások közepette csak egyetlen mondat kavarog benned:

"Mond most akkor... utálsz vagy szeretsz?"

I gave you my heart.

Emlékszel, mikor egyszer kölcsönbe odaadtam Neked a szívem? Megkértelek, hogy vigyázz rá nagyon, és Te aznap sértetlenül vissza is adtad. Akkor azt hittem, Rád lehet bízni.

De most, hogy örökbeadva összetörted, rájöttem, hiba volt. Hiba, ahogy minden.

Az eddigi problémám megoldódott. Amiről eddig írtam... jelentéktelenné vált.

Egyébként Te örülhetsz ennek a legjobban. Végre el tudom dönteni, kit szeretek. :") hurrá. Késő?! Meglehet.

Amúgy nekem is boldognak kéne most lennem. Sikerült elérnem, amit akartam. .____. pff.

Nem így képzeltem el.

Annyira fáj...és bánt. Az én hibám. És ennek az ellenkezőjéről már nem győzhettek meg.

Még mindig képes lennék odaadni...

I'm not ready for the end.

Ne, még ne legyen vége. Még nem állok rá készen! Még nem akarom, hogy újra egyedül legyek, nekem még szükségem van valakire...

Rád.

De tudtam, hogy ez lesz.

"Ő is azért utált meg, nem? Mert folyton oltogattad, és elege lett..."

Köszi, de tudom, hogy az én hibám. :)

Utálom magam, amiért kimutattam a gyengeségem. Utálom, hogy nem bírtam visszafogni. Nem tudtam újra mosolyt festeni az arcomra... elfogyott a festék. :']

És utálom, hogy ilyen helyzetbe kényszerítelek Téged, ahol tehetetlen vagy. Utálom, hogy nem tudok sírni azért, mert lehet, hogy ez lesz a vége. Utálom, hogy azért sírok, mert félek egyedül maradni. És mert senki nem akarna engem újra. Utálom, hogy nem tudom utálni őt, és utálom, hogy -majd hogy nem- közömbös vagyok irántad. Utálom ezt az egészet. :]

Esküszöm, ha tehetném, inkább sose éreznék többé. Jobb lenne, mint a szűnni nem akaró fájdalom.

Volt... háromnegyed óra az életemben 4 hónap után, hogy nem fájt. Hogy boldog voltam. Háromnegyed óra a 4 hónaphoz?! Jézusom...: )

Aztán most nem tudom mi lesz. Szerintem megint hazudnom kell majd ahhoz, hogy le ne dőljön az a kis ingatag fal is, amit sikerült felépítenem... felépítenünk. Remélem sikerül.

Mert szükségem van rád. Kihasználnálak? Meglehet. De nemes célra megy. ;)

És ez a lényeg... nem?

Még nem állok készen a végre....