Dr Jekyll and Mr Hyde

Kettősség.
Üvölteni tudnék. Annyira fáj....
Nem akarom ezt. De akkor ő miért? Miért csinálja ezt velem? Megöl...
Szeretem. Mindennél jobban. Féltem. Akarom, hogy tudja. Akarom, hogy érezze. De mégsem...
Nem ért meg, ahogy senki. Senki nem tudja, mit érzek. Senki nem érzi, ahogy én. És olyan nehéz elmondani. Belül olyan nagy szavak, érzések. Kimondva... eltörpülnek. Ha beszélek róla... nevetségesnek érzem magam. És senkinek nem tudom elmondani igazán... de most itt ez a blog. Ez erről fog szólni. Leírom mit érzek... máshogy már nem megy.
Alapvetően erősnek mondhatom magam. Sok mindent kibírtam már. De miatta már túl sokat szenvedtem, nem akarok többet, nem bírom tovább.
Nappal maga vagyok a megtestesült móka, nevetek és viccelődök, és semmi bajom...
De este, amint kettesben maradok a gondolataimmal, kibukik minden, előjönnek a bajok, és nincsen semmi, ami elterelné a gondolataimat. Minden egyes naphoz külön indok kell, miért érdemes felkelni és megint bemenni abba a kínszenvedésbe, amit iskolának hívunk. Egyszer elegem lesz, és kiborulok. Akkor már késő lesz. :}
Ha nem lennének emberek, akik mellettem vannak és segítenek, már összeomlottam volna. Látjátok, mégsem vagyok olyan erős. Mások mögé bújva tartom távol az igazságot, és a fájdalmat. :"} egyszerűen szánalmas vagyok.
De még ők, az utolsó támaszaim, a maradék vigaszom is elmaradozik újabban... Elvette őket tőlem. Ő, akire az életemet is rábíztam volna. Ő, akit a legjobb barátnőmnek neveztem. Egyszerűen hihetetlen, hogy ennyire boruljon az egész életem. :") Mindenemet elvették tőlem, amim valaha volt.
Na jó, nem mindenemet, ott van még az az egy, az igazi, a legjobb, aki mindig mindenhol mindenben. (L) Ha ő nem lenne...:")
Na meg az a másik, az a hülye fiú, aki néha meghallgat. :"3 utállak (L)

Nem tudom mi legyen.
Kilátástalan.
Soha többet nem akarok érezni.
Öljetek meg.
Köszi.:)