Rád.
De tudtam, hogy ez lesz.
"Ő is azért utált meg, nem? Mert folyton oltogattad, és elege lett..."
Köszi, de tudom, hogy az én hibám. :)
Utálom magam, amiért kimutattam a gyengeségem. Utálom, hogy nem bírtam visszafogni. Nem tudtam újra mosolyt festeni az arcomra... elfogyott a festék. :']
És utálom, hogy ilyen helyzetbe kényszerítelek Téged, ahol tehetetlen vagy. Utálom, hogy nem tudok sírni azért, mert lehet, hogy ez lesz a vége. Utálom, hogy azért sírok, mert félek egyedül maradni. És mert senki nem akarna engem újra. Utálom, hogy nem tudom utálni őt, és utálom, hogy -majd hogy nem- közömbös vagyok irántad. Utálom ezt az egészet. :]
Esküszöm, ha tehetném, inkább sose éreznék többé. Jobb lenne, mint a szűnni nem akaró fájdalom.
Volt... háromnegyed óra az életemben 4 hónap után, hogy nem fájt. Hogy boldog voltam. Háromnegyed óra a 4 hónaphoz?! Jézusom...: )
Aztán most nem tudom mi lesz. Szerintem megint hazudnom kell majd ahhoz, hogy le ne dőljön az a kis ingatag fal is, amit sikerült felépítenem... felépítenünk. Remélem sikerül.
Mert szükségem van rád. Kihasználnálak? Meglehet. De nemes célra megy. ;)
És ez a lényeg... nem?
Még nem állok készen a végre....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése