Hate/Love

Mennyivel könnyebb valakit utálni, mint szeretni...
Az ember sokkal könnyebben mondja ki "Utállak", mint azt, "Szeretlek". Míg az utóbbinak súlya van, jelentéssel bír, és egy ki nem mondott ígéretet hordoz magában, addig az első épp ellenkezőleg: azt hívatott kifejezni, hogy az illető nem kívánatos személy az életedben, és minden ígéretetek egymás számára jelentéktelenné vált. A kapocs megszűnik.
Persze van, mikor az ember az első felindulásból mondja, és akkor látszik is rajta, hogy nem gondolja komolyan, amit mond. Viszont messze más, mikor valaki a szemed közé mondja: Gyűlöllek, azzal a tekintettel, amiből tudod, hogy ez az ember tényleg teljes szívéből utál. Ez még akkor is iszonyatosan fáj, ha teszem azt, az illető semmit sem jelent számodra, vagy épp te is így viseltetsz iránta.
A szeretet és az utálat nagyon közel vannak egymáshoz. Utáltál már valakit azért, mert annyira szeretted? Na, akkor tudod miről beszélek.
Hogy egyszerre szorítanád magadhoz és löknéd el az illetőt... egyszerre hálás és hálátlan személy neked... hogy egyszer sírva borulnál elé, és kérnéd, hogy bocsásson meg, másszor meg a pofájába röhögnél gúnyosan... ez az az állapot, ami tarthatatlan, és hosszú távon viselhetetlen. El kell döntened, mi áll hozzád közelebb.

És van az a fajta utálat, mikor pontosan tudod, hogy nem utálod az illetőt, hanem pont ellenkezőleg. De azt kell mutatnod, csak hogy erősnek tűnj. Elvégre is ha nem talál fogást rajtad, nem tud megsebezni... így megy ez.
És ez nem csak a szerelemre igaz. Sőt, vannak annál rosszabb esetek is.

Mondjuk egy barát elvesztése.
Egy olyan baráté, aki azelőtt a mindent jelentette neked. Aki meghallgatott, melletted állt és szeretett. Aki megingathatatlan pont volt az életedben. Vagyis azt hitted. Aki jött, mikor mindenki más ment, elviselt, mikor senki más.

Egy barát elvesztése, akiről azt hitted, akkor is ott lesz, mikor nem akarod.

És akkor egyszer csak vége. Megutál. Nincs tovább. Elege lesz, vagy csak valamit félreért? Esetleg nem hallgat meg többé? És akkor minden egymásnak tett ígéretünk a porba hull. Azt mondta egyszer régen, hogy szeret? Ugyan, ki emlékszik már rá...
Azt ígérte egyszer régen, hogy mindig melletted lesz? Ugyan, ki törődik már vele...
És akkor az a baj, hogy TE. Te igenis törődsz vele, mert szereted, és szükséged van rá. Persze mindössze egy flegma válaszra futja: "Gratulálok, okos vagy..."
De ennél többet érzel. Jobban fáj. Érzed a hiányt, az űrt. Keresed a miérteket, felidézed az emlékeket, és az ellentmondások közepette csak egyetlen mondat kavarog benned:

"Mond most akkor... utálsz vagy szeretsz?"