Nem ártok Neked semmit. Semmit, és mégis. Vezekeltem már eleget! Meddig hordjam még a láncaimat? Ez mire jó még Neked? Élvezed, hogy fáj? Ilyen lennél? Kétlem...
Egyszerűen... nem érdekel Téged, hogy mit érzek. Nem érdekel, mi van velem. Felőled meg is dögölhetnék két hülye hegyibeszéd között, tudom. :) Állatian fáj...
Én törődök Veled. Nekem fontos vagy, és érdekelsz. Fáj, hogy Te soha nem érdeklődsz irántam. Fáj, hogy a kapcsolatunk, mely egykor szoros volt, most még felszínesnek sem mondható.
"Nincs annál nagyobb szégyen, mint korábbi meghitt barátunkkal háborúskodni."
Legalább szídnál.
Legalább beszélnél ki.
Legalább látnám, hogy egy kicsit is foglalkoztat még mi van velem.
De nem... ez a közönyösség mindennél rosszabb. Ezzel nagyon az elevenembe találtál.
És igazából a legrosszabb az, hogy az én hibám, mert nem tudtam olyan mély nyomot hagyni Benned, mint amilyet gondoltam. Igazából, meg se érintettelek. Elszomorító. Át kéne értékelnem az életemet, azt hiszem.
És tudom, hogy hiába firkálom itt az értelmetlenebbnél értelmetlenebb blog bejegyzéseket, semmivel sem lesz jobb semmi. Csak kiírom magamból, és elolvassa egy csomó olyan ember, aki egy kukkot sem ért az egészből. Sokra megyek vele.:")
Elolvasod Te is, persze. De vagy nem ismersz magadra, vagy csak hidegen hagy a nyomorom. A másodikra tippelek.:")
Szánalmas vagyok. Nevetséges.
Gratulálok Bory, igazán. Tönkretetted a saját életed, és sírsz a semmiért.
Ügyes vagy.:")(Y)
Pff...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése