Tears for nothing.

Miért büntetsz még?:)
Nem ártok Neked semmit. Semmit, és mégis. Vezekeltem már eleget! Meddig hordjam még a láncaimat? Ez mire jó még Neked? Élvezed, hogy fáj? Ilyen lennél? Kétlem...
Egyszerűen... nem érdekel Téged, hogy mit érzek. Nem érdekel, mi van velem. Felőled meg is dögölhetnék két hülye hegyibeszéd között, tudom. :) Állatian fáj...
Én törődök Veled. Nekem fontos vagy, és érdekelsz. Fáj, hogy Te soha nem érdeklődsz irántam. Fáj, hogy a kapcsolatunk, mely egykor szoros volt, most még felszínesnek sem mondható.

"Nincs annál nagyobb szégyen, mint korábbi meghitt barátunkkal háborúskodni."


Legalább szídnál.
Legalább beszélnél ki.
Legalább látnám, hogy egy kicsit is foglalkoztat még mi van velem.

De nem... ez a közönyösség mindennél rosszabb. Ezzel nagyon az elevenembe találtál.
És igazából a legrosszabb az, hogy az én hibám, mert nem tudtam olyan mély nyomot hagyni Benned, mint amilyet gondoltam. Igazából, meg se érintettelek. Elszomorító. Át kéne értékelnem az életemet, azt hiszem.
És tudom, hogy hiába firkálom itt az értelmetlenebbnél értelmetlenebb blog bejegyzéseket, semmivel sem lesz jobb semmi. Csak kiírom magamból, és elolvassa egy csomó olyan ember, aki egy kukkot sem ért az egészből. Sokra megyek vele.:")
Elolvasod Te is, persze. De vagy nem ismersz magadra, vagy csak hidegen hagy a nyomorom. A másodikra tippelek.:")
Szánalmas vagyok. Nevetséges.

Gratulálok Bory, igazán. Tönkretetted a saját életed, és sírsz a semmiért.
Ügyes vagy.:")(Y)
Pff...

Letter for the lover,with a little lie.

Bárcsak azt mondhatnám, hogy szeretlek.
Bárcsak azt mondhatnám, hogy te vagy aki kell.
Bárcsak az összes hazugságom igaz lehetne...

Nem tudom, miért csinálom ezt Veled. Nem tudom, miért hazudok a pofádba nap mint nap. Nem tudom, miért próbálom elhitetni veled azt, ami nagyon nyilvánvalóan nincs úgy...
Pedig Te segítesz nekem. Veled igazán könnyebb. És azt akarom, hogy boldog légy. Tényleg, igazán boldoggá akarlak tenni.
És ha ehhez hazudnom kell - megteszem. Mégis úgy érzem, csúfos játékot űzök Veled, egy olyat, amit Te nem érdemelnél meg.
Pedig én nem akarlak összetörni, mint ahogy azt velem tették. Te igazán fontos vagy nekem.:)
És talán képzelem, de vannak dolgok, amiket tényleg komolyan gondolok... és érzek.
Talán, ha így folytatjuk, megszeretlek. Tényleg, úgy istenigazából, ahogy kell. De ahhoz még idő kell. Sok-sok idő. Nem lesz türelmed hozzám, érzem. Hisz már így is alig bírod. (:
De én próbálkozom, és Te is. Most minden jó, látszólag. Ez kicsit felszínes bár, de kellemes, egy jó időtöltés mindkettőnknek. Én tudom, hogy nem úgy van, és talán Te is érzed, de mégis elmulattatjuk egymást ezzel a kis játékkal.
Csak az a baj, hogy a játékok könnyen eldurvulhatnak...
Viszont most nem számíthat semmi. Nem szabad kételkednem. Majd lesz valami. Lennie kell. Mások pedig nem érdekelnek. Csak Te és én. Így kell lennie. :)


Na amúgy ez most jó kusza lett. :S
Mindegy, a lényeg, hogy én értem.
Hiányzol, R. :) Most megint Rád lenne szükségem...
Egyébként köszönöm, amit múltkor mondtál, ismételten ráébresztettél egy pár dologra... bár már meg se lepődök.:) köszönöm.

It's a beautiful lie
It's the perfect denial
Such a beautiful lie to believe in
So beautiful, beautiful it makes me

It's time to forget about the past
To wash away what happened last
Hide behind an empty face
Don't ask too much, just say
'Cause this is just a game...

This feeling never leaves you alone

Attól, hogy más életét tönkreteszed, a tiéd még nem lesz jobb.
Ha mást bántasz, csak magadról állítasz ki szegénységi bizonyítványt. Nem ítélkezhetsz. Nincs hozzá jogod. Egy ember élete nem lehet játékszer...
Közömbösnek kell lennie. Nem szabad, hogy érdekeljen. És nem is fog. Minden csak elhatározás kérdése.:)

/Akkor szenvedj...dögölj bele az érzésbe.Kelj fel minden nap úgy, hogy fáj. Ha neked így jó.../

Talán ez a két mondat ébresztett rá arra, mit kell tennem. Megvilágította a célt előttem.

/Meg kell ölnöd az érzéseidet. Csak így sikerülhet./

köszönöm.(L)
Talán nem hinnéd el, de hálás vagyok érte.:) Soha, senki nem mondja meg nekem ilyen őszintén a frankót, és örülök, hogy bíztam benned akkor, amikor elmondtam mindent.
Nem adsz semmit, csak amire szükségem van. És ezzel segítesz. (L)


Egyébként ha mindent összevetek, nem bánom, hogy így alakult. Ez egy nagyon nagy erőpróba számomra, valamit tanulnom kell belőle. Azt hiszem, tudom is mit...
Az emberek, barátok jönnek-mennek. Semmi sem maradhat ugyanolyan, hiszen az unalmas lenne. Elengedem. Kiengedem a szívemből, hogy ne ejthessen több sebet rajta: épnek és egésznek kell maradnia, hogy mikor majd visszaemlékszem az együtt töltött időre, mosolyogni tudjak. Nehéz. De nem lehetetlen. Ahogy semmi sem.:)
Hiányozni fog, azt hiszem...és ezen úgysem változtathatok. De nem is akarok. Kezdek hozzászokni a fájdalomhoz. Néha, ha nem jelentkezik, már hiányérzetem is van.:O együtt élek vele. Azt hiszem, szövetséget kötöttünk mi ketten...
Ha már úgy sem hagy békén...

You gave me hate.

Mikor azt mondta, szeret, én hittem neki.
Elhittem, hogy amit mondott, szívből mondta, és komolyan gondolta. Hogy neki jelentett ez az egész annyit, mint nekem.
Naiv vagyok. Rá kéne jönnöm, hogy én mindig jobban fogok szeretni, mint ahogy engem szeretnek. Bele kéne törődnöm.
Egyébként egyre gyakrabban írok ide, pedig nem így terveztem. De mostanában megint egyre jobban fáj. Le kell írnom...
Minden rá emlékeztet. A tél. A zene. A nagyváros, a buli, a szórakozás, minden... nem szabadulok tőle.
Ennek már soha nem lesz vége.
Életem végéig együtt fogok élni azzal a tompa ürességgel, amit maga mögött hagyott a szívemben.
Mindenemet neki adtam. A lelkemet. Ennél többet nem tudok.
Tudom mit gondolhattok most... 'Ugyan, majd elfelejted, elmúlik, nem is olyan nagy ügy az egész'
Nem fogom elfelejteni. Nem fog elmúlni. Ennyi időnek elég kellett volna lenni rá, hogy elmúljon. És sajnos ily módon ez igenis nagy ügy. Csak nem értem, miért.
Keresek embereket. Vagyis egy embert. Aki elmulasztja, aki pótolja... volt már számtalan lehetséges. De egyik sem az igazi. Egyik sem tudja betölteni az űrt.
Soha, senki nem lesz még egyszer olyan fontos nekem, mint Ő.
Nem tudom, ez ott fent miért tűnik olyan mókásnak. Idelent annyira nem vicces.:)
Én tényleg, tényleg egy életre terveztem.
Hogy majd mi ketten... majd nekünk jó életünk lesz, mi élvezni fogjuk, világmegváltók leszünk... a fiú meg a lány, a legyőzhetetlen páros...
Aha, meg ahogy azt a kislányok elképzelik.:) Boldog élet nincs. Örök társ nincs. Csak te vagy. Egyedül kell küzdened. Soha nem számíthatsz egy másik emberre. Csak Istenben és magadban bízhatsz. Mindenki más önző, kétszínű és számító. Ez a világ a velejéig romlott.
Utálom.
Ebben a rohadt életben csak a halál biztos.:) Semmi más... elkeserítő.

Hittem neki. Hittem benne. És bennünk. A jövőnkben, a céljainkban, az életünkben... és egy darabig ő is lelkesedett!...amíg meg nem unt.:) Amíg el nem unta a játékot, addig jó volt terveket szövögetni, álmokat kreálni, hogy aztán egyetlen mondatával leromboljon, összezúzzon mindent:
"Nem tudlak már szeretni."
A közös álomvároskánk főterén mondta ki a megsemmisítő szavakat. Összeomlott a világom. A világunk.
Neki már nem volt szüksége rá. Neki már nem számított, neki volt egy másik világa, egy olyan, ahol nincs Igaz Barátság... ott csak szórakozás van, meg a haverok...
Semmit nem jelentett neki. Csak ideig-óráig szórakoztatta.
Eldobott. És ez fáj.
Persze az én hibám.
Ezért ne akard, hogy megszeresselek. Akkor csak magamnak akarlak. Önző vagyok, el sem tudod képzelni, mennyire.:) megértem, hogy nem kért belőle többé.
De kíméletlen volt. Kíméletlen az én törékenységemnek. Senki nem sejtené, hogy az Ő ártatlan álarca mögött micsoda kegyetlenség húzódik meg, én sem gondoltam. Pedig ismertem.

Nem gondolom, hogy tépelődnöm kéne még ezen.
Mégis, mit vártam...?
Hiszen... ő nem tudja megadni nekem azt a szeretet, amit én megérdemlek. :)

Because I love him.

-Why?
-Because I love him.


Még mindig nagyon nehéz, és egyre nehezebb lesz. Feladták nekem a leckét.
'Igaz, összetört és a porig alázott, de te légy vele kedves, te ne vágj vissza, de még csak be se szólj neki, ne húzd keresztbe a számításait...'
Kérdem én: akkor mégis mit csináljak?
Tűrjek?
Könnyebb?

De én már döntöttem. Tisztelem benne az embert. Szeretem azt, aki. Szeretem az együtt töltött időt, és mindig szép emlék marad. Ezért nem fogom bántani. Csakis ezért.
Pedig az utóbbi időben elkövetett dolgai miatt megérdemelné...
Dehát ugyan, hogy is jövök én hozzá? (:
Bármit is tennék, én lennék a rossz. És ez borzalmas érzés. Tudván, hogy én vagyok az áldozat.
Természetesen aláírom, hogy sok esetben én is közrejátszottam a barátságunk tönkretételében, hiszen mindig kettőn áll a vásár. De nem csak az én hibám volt, és nem örülök, hogy ez mindenkinek így van beállítva.
Talán tényleg nem kéne vele foglalkoznom. Talán tényleg csak túl kéne lépnem. Csak hát az a baj, hogy nem tudok. És így elég nehéz.
Sarokba szorított...meggyalázott...
Ezzé lettem. Szánalmas. Nevetséges.

Nem akarok már bízni senkiben. Semmi értelme. Csak csalódok. Már természetes.
Mindenki olyan boldog.
Egyik barátnőm is most jött össze élete szerelmével, és halál boldogok. (L) tök örülök neki.:)
Csak hát ilyenkor olyan magányosnak érzem magam.

De nem is kéne nekem szerelem.
Nem kéne, csak velem lenne Ő.
Ha Ő meg lenne nekem, nem kéne soha többé semmi más. Már régen megtanultam, hogy Ő az egyedüli életfeltételem. Pedig csak egy barát. Egyetlenegy, a sok közül.
Haha Bory, kit hülyítesz?:) Ő sokkal több mint egy barát. És sokkal-sokkal több, mint egy szerelem. Ő a legjobb barát. A legeslegjobb. :] És akárhogy is volt, ezt mindig így gondoltam. És ez már akkoris így lesz, ha soha többé nem állunk szóba egymással.
Túl közeli.
Túl fontos.
Szeretem. Borzasztóan. Vitathatatlanul. Feltétel nélkül és teljes odaadással.
Az egyetlen ember, akiért képes lennék megváltozni.
Akiért hajlandó volnék bármire.
Itt vagyok, és csak rendelkeznie kéne velem.
De nem teszi. Nem érdekli. Nem érdeklem. Elkeserítő.






The story of us always starts the same...




Ez nem érhet így véget.
Kérlek mondjátok, hogy nem....